Bár Virág Erika edző féltette csapatát a mai idegenbeli találkozótól, a KB Autoteam SE azonban erre az aggodalomra rácáfolt magabiztos győzelmével a Bácsalmás ellen. A megyei női kézilabda bajnokság soros fordulóját vasárnap délután a Bácsbokodi Sportcsarnokban játszotta a halasi együttes és már az első játékrészben megnyugtató fölényt harcolt ki, amit a második félidőben kicsit még növelni is képes volt. PVSE Bácsalmás – KB Autoteam SE 22-29 (7-13)
Egy hete a Kalocsát nagy gólkülönbséggel legyőző KB Autoteam SE edzője, Virág Erika óvatosan nyilatkozott az NB-II-t is megjárt Bácsalmás elleni mérkőzésről. Jó taktikának bizonyult a jobb félni, mint megijedni hozzáállás, mert a találkozó elejétől vezetett és irányította a mérkőzést a halasi csapat. Az első félidő utolsó hét percében parádés játékkal, hatszor találtak a hazaiak hálójába Nagy Mariannék, míg csak egyet kaptak. A koncentrált, támadó szellemű játékot a második játékrészben folytatta a tizenegyszeres megyei bajnok és biztosan hozta el a két pontot a Bácsbokodon lejátszott mérkőzésen Bácsalmástól.
PVSE Bácsalmás - KB Autoteam SE 22 – 29 (7-13)
Bácsbokodi Sportcsarnok, 2015. november 22. 15.00 óra
Játékvezetők: Járdi Ádám, Horváth Zoltán
Hétméteres: 7/7 - 4/4, figyelmeztetés: 3/2, kiállítás: 2/3
A mérkőzés alakulása: 15. p.2-5; 28. p. 6-13; 42. p. 11-19; 51. p. 16-26; 57. p. 21-28.
Gólszerzők:
PVSE Bácsalmás: Dr. Barna Brigitta 7/7, Fenyvesi Éva 2, Hankószki Fanni 3, Madarász Dóra 2, Mándits Dzsesszika 3, Nikolits Marija 2, Piukovics Nóra 3.
KB Autoteam SE: Csehó-Kovács Nikolett 3, Csősz Szilvia 1/1, Makai Katalin 1, Dudás Katalin 1/1, László Krisztina 2, Csordás Renáta 6, Nagy Marianna 9/2, Baksa Nikolett 3, Tóth Lili 3.
Következő forduló: 2015. november 29-én, 16:00 óra, Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok. KB Autoteam SE – Kiskunmajsai KC.
Kovács Iván
Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.
FeliratkozásSikeresen bejelentkezett hozzánk! Rendszerünk egy automata üzenetet küldd 15 percen belül, az Ön által megadott e-mail címre.
Az automata e-mailre kérjük ne válaszoljon, ne írjon!
Amennyiben az e-mail nem érkezne meg, kérjük ellenőrizze a Spam mappát és amennyiben ott sem található az üzenet, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon keresztül.
Köszönöttel,
a KBAutoTeam csapata