Fiat Országos Díjugrató Bajnokság 2019

 

Fiat Országos Díjugrató Bajnokság 2019

Szeptember 5-8. között igazán izgalmas versenyek várták a látogatókat a Nemzeti Lovardában a Fiat Országos Díjugrató Bajnokság keretében.

A versenyzők több kategóriában, illetve egyéni és csapatszinten is összemérték erejüket. A felnőtt egyéni bajnokra idén egy gazdagon felszerelt, 7.5 millió forint értékű Fiat 500X személygépkocsi is várt a Díjugrató Szakbizottság, az FCA CEE és a KB Autoteam Kft. jóvoltából.

A Fiat OB győztese - és így a Fiat 500X nyertese - idén első alkalommal egy női versenyző, a Varga Ménes GYLE sportolója, Vándor Zsófia lett Quintussal. A második helyet ifj. Máté István és Chacrinue, a harmadik helyet pedig ifj. Tóth László és Rádiháza Echo szerezte meg.

Több kiskunhalasi lovas is részt vett a megmérettetésben, a halasi tagokkal is büszkélkedhető Bács-Kiskun megyei díjugrató csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságon (Weinhardt Virág, Kiskunhalasi LTSE /Equest Cha-cha/, Fazekas István, Határőr Dózsa SE /Walter/, Füzér Gábor, Kiskunhalasi LTSE /J'Taime/, Horváth Balázs, Airvent LK /PM Chaccera/, csapatvezető: Nagy Antal). A vasárnapi döntőn pedig a negyedik helyet szerezte meg Fazekas István.

Ezúton is szívből gratulálunk a résztvevőknek és lovaiknak egyaránt! Vándor Zsófiának pedig nagyszerű utakat és élményeket kívánunk az új Fiat 500X társaságában!

/Fotók: Kovács Iván, Hajdu Krisztina/

 

Hírlevél

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.

Feliratkozás
Online bejelentkezés