Victory
2012-05-05 15:35:47

Majális hangulat jellemezte szombaton, az Ezüst-tónál rendezett X. KB Autoteam Kupa páros horgászversenyt. A kulturált környezetben lévő horgászparadicsom keleti partját foglalták el a pecapárosok. A horgászok eggel 8-tól délig kaptak lehetőséget az egymás közötti megméretésre. A győztes kettős, apja és fia, Vincze Benő és Vincze Viktor mindent vitt, mert övék lett a legnagyobb hal kifogójának és a legtöbb darab számú uszonyos partra segítőjének díja is. A párosok 34 darab, összesen 71 740 gramm súlyú halat fogtak a verseny négy órája alatt, amelyből 28 darab ponty, 1 darab koi ponty, 4 darab kárász és 1 darab amur akadt horogra. A KB Autoteam Kupa páros horgászverseny során, a Haldorádó etetőanyagával csalogatták a halakat. Klikk a képekhez!

Eredmények:

1. Vincze Benő - Vincze Viktor, 26 200 gramm (14 db)
2. Baranyi Attila – Petelei Csaba, 20 180 gramm (8 db)
3. Juhász Tibor – Petrohán András, 12 040 gramm (5 db)
4. Hődör Mihály – Kuklis Pál, 9 800 gramm (5 db)
5. Vígh Sándor – Zvertyel Norbert 2 940 gramm (1 db)
6. Sz. Kovács Pál – Sz. Kovács Benedek 720 gramm (1 db)

Legtöbb hal kifogója: Vincze Viktor 14 db
Legnagyobb súlyú hal kifogója: Vincze Viktor 5 700 gramm (ponty)

Külön díjak: Vincze Viktor, Vincze Tamás, Sz. Kovács Benedek, Locskai Gergő, Simity Xénia, Juhász Tímea

Iview

Zseniális
2012-04-07 10:14:02

Egyre többször elmélkedem, hogy mi végre az élet. Mi az érték benne és megtalálom-e vagy ha én nem, ki az, aki igen, mert talán ezzel nekem is irányt mutat. Amikor távolról látok egy teljesítményt, egy jelentősnek hitt – akár pozitív, akár negatív - eseményt, a megvalósítója egy értékrend szerinti polcra kerül. Ez a bemérés függetlenül a létező és rá jellemző személyiségétől alakul ki bennem, pusztán egy kitüntetett pillanat, mű megítélésétől merevedik dicsőséggé vagy megvetéssé. Például elfogadom és elhiszem egy közéleti, munkahelyi vezető iránymutatásait, egy tanár példabeszédét, egy kifutón imponáló modell gyönyörűségét. Aztán látom elsündörögni a megbukott vezért, a tönkrement, adóssággal teli, egykor istenített vállalkozót, az alkoholistává züllött tanárt és a jól tartott csinibabát, aki már az utcasarkon próbál megélni. Ugyanazok az arcok, mint amikor általam vélt zenitjüket élték, de már egész más a megítélés.

Egyik szórakoztató kikapcsolódásom az impresszionisták fogyasztása könyvben, filmben, képben. Manapság felkapott velük foglalkozni és horror összegeket érnek zseniálisnak mondott, korukban kirekesztett vagy nem különösebben jegyzett műveik. Két kedvencem Van Gogh és Lautrec. Egy korban éltek itt, Európa nyugati felében, tízévnyi időeltolódással, mindketten szélsőséges és jellemzően korlátos életmóddal. Ahogy én tudom, kedvükre festettek. Nem kérte fel őket senki, hogy ide-oda menjenek és alkossanak, hanem ami eléjük került, azt ábrázolták.

Elképzeltem, ahogy Vincent néhány jól áttivornyázott éjszaka után, hullafáradtan más vagy sokadnaposan felébredt. Nem hiszem, hogy időzött fogmosással, hisz fogai is alig voltak, azok is szuvasak. Valószínű napok óta mosdatlanul hempergett, lópokróccal betakarva a retkes, körbehányt ágyában, aztán fejfájósan felült peremén és a részegségben maga mellett felejtett palettához nyúlva, kitépte festékébe száradt ecsetét, majd vászonra mázolta az éppen előtte teppeszkedő, roggyant székét. Megértem, hogy akkor nem nagyon akarta azt kiállítani senki, főleg nem egy pszichésen zavart, a településről később botrányai miatt kitiltott szerzőtől.

Lautrec a párizsi, romlottnak nevezett éjszakák végtelen sorát élte, nyomorékon. Az abszintok és a kurvák között megfestette, hol az előbbit, hol meg az utóbbit, ahogy esett. Nem ment messzebbre, mint ahogy a jó sorsa vitte és ezzel be is érte. Azt persze nem tudom, hogy amikor a pohár fenekére nézett, akkor mi bántotta, csak azt tudom, hogy ha egy csepp, abból a festékből, amit használt megmaradt, az milliókat ér ma.

Egyre inkább azon kapom magam, hogy a zseniális az nem törődni mással, csak amit hoz az élet és azt kihasználni, megélni, úgy ahogy van, abból kihozni azt, amit éppen tudok. Egyszerűen belülről jövően élni, úgy hogy letojom a kifelé látszatot. Ennek vállalása persze sokszor nem túl polgár-konform, de ki nem szarja le, mondja az elvetemült belső hang. Nekem tetszik ez a „nem érdekel, kit érdekel felfogás”, csak legtöbbször nincs hozzá bátorságom, már pedig, ahogy a fiúkat megismertem, nekik egy percig sem volt kétségük, hogy jó, nem jó, mit szólnak és a többi. Szóval genetikailag alkalmasak voltak korukban a hálátlan feladatukra. Hát nem zseniális?

Iview

Ps: Mindketten 37 évet hagytak az életre. Az utókor szerint zsenik. Vajon ők, mit mondanának?

A feladás bűne
2012-03-25 11:40:27

Nem lesz nemzetközi lovasverseny az idén. Nem vagyok jós, de tartok tőle, amíg a jelenleg regnáló városvezetés működik, később sem. Nem csak lovasverseny nem gazdagítja városunk programjait majd, hanem a halasiakat sokkal mélyebben érintő, megszokott vagy vágyott események, élethelyzetek sem történnek meg, ha mégis, jelentős értékcsökkenéssel. Mindezt persze lehet nagyvonalúan a válság számlájára írni és kipipálni, mint az oktatási intézmények egyháznak történő átadását. A probléma megszűnt, majd Isten segedelmével megoldódik. A lovasverseny megnemrendezése, az iskolaátadások hirtelensége, csupán aktuális tünetek a sok közül és még jónéhány hasonló "áldás" vár ránk. Mert valljuk meg, az emberek nyugovóra tértek 1998 és 2003 között is, a Dózsa pálya látogatása nélkül május 1-én és nem riadnak fel álmukban akkor sem, ha a Szűts József Általános Iskola helyett Szent Habakukba jár a kölyök. A felelősség vállalásának hiányát, a vezetetlenséget, a cselekvőképtelenséget, a koncepciótlanság folyamatát éljük. Jövőnk Halas? Most zabálják fel némi külsős segítséggel azok, akik beharangozták.

A Suti Pista bácsi meghalt. Feladta volna? Én tudom, hogy nem. Ő ha feladott valamit, annak komoly oka volt. Egy lényeglátó ember tűnt el közülünk. Ha látott egy hajszálnyi reményt is a győzelemre, akkor vállalta azt a hajszálnyit. De a rohadt életbe, ő meg is csinálta! Tudott győzni, nem akárhogy. Megdöbbentett a halála, mert közel állt hozzám. Öt-hat éves gyerekként a fedelesben edző, halasi olimpikonok egyikeként, a hatvanas évek végén felemelt egy kézzel és a nyeregbe tett maga elé. Sosem felejtem el a büszkeséget, amit éreztem. A Nagy Suti Pistával egy lovon. Tudjátok, ha valaki példakép tud lenni a nincstelenségből az egyetlen esélyt kihasználva csúcsig jutó emberként, akkor a Suti az igazi példakép. Életének azt a részét kell látni jól, ahogy megoldotta a félárvaságból, a gyerekmunkából való kitörést. Nem ütötte be a Google-ba, hogy lovász, díjugrató, csikós állások, stb.. Hanem ami előtte volt az-az egyetlen esély, azt ragadta meg és felült rá, de úgy, hogy onnan csak az Atya Úristen, esetében az egészségi állapota vette le 33 évesen. Aztán megragadta a következő lehetőségét és vezető lett az ő korában, az ő módszereivel, végül nyugdíjba ment.(archiv kép: jobb szélén Suti István, bal szélén Matajsz János, középső ismeretlen)

Nem akarnék csapongani, de a Suti Pista élete - minden ellentmondása ellenére - példabeszédre ad okot. Fogadatlan prókátorként mondom hát. Amit ma városvezetés címén Kiskunhalas megél, az tékozlás. A városnak ezer egy esélye van még mindig és ezt rendre elszalasztják, mint a lovasversenyt és a többit. A Suti azt az egy esélyt ragadta meg, ami elé került és amikor kellet leiskolázta, például a NATO sztárlovasait, meg a Római Olimpia nagymenőit. Egyetlen eséllyel, az ő hitével, kivitelezési képességével. A mezítlábas csóróságból tisztet csinált magából teljesítményével. Ugyan melyik pártvezér mert volna ellentmondani egy NATO bajnokság megnyerése után, hogy ne léptessék elő azt, aki egyetlen civil indulóként, az összevetésben 19 másodperccel nyomta le a mundérban feszítő Észak Atlanti Csapatok lovas tisztjeit. Hát tudjátok, a kitenyésztett, a megválasztott, az agyon iskolázott politikusaink nagyon-nagyon bukóban vannak és sajnos velük mi, a város is. A Sutit egyébként ez nem érdekelte. Írtam már, hogy lényeglátó ember volt. Azt csinálta, amit tudott, de azt megcsinálta. Tojt a semmirevalóságra. Nem sajnálkozott azon, hogy hogyan, milyen körülmények között él éppen. Volt ő mindenhol, lent és fent, meg a kettő között. Mindenért megdolgozott és értette azt is, hogy mi a feladás bűne.

Iview

Ps: Vannak akik nem értik meg soha.

Mit tud Sóstó?
2012-03-14 22:21:38

Halasnak Sóstó komoly kincse és a csárdája szintúgy, sok más mellett, mint például a csipke. Egyikhez sem értek. A Sóstót 30 éve futom körbe kisebb-nagyobb megszakításokkal, hetente többször (sokan mások is). A csárdában is megfordultam így-úgy jó néhányszor (ahogy mások is). A Halasi Csipkéhez meg annyi közöm van, hogy 10 éven át (76-86) bejártam a Mutterhoz, aki a főbejárat melletti irodában küzdött háziipari szövetkezeti elnökként akkor, hogy olyan cérnából, a Markovits-Dékáni elképzelések szerint és az iparművészeti sikereinek, értékeinek fényében jelenjék meg e ritkaság. Mellesleg pedig megéljen a könnyűiparból úgy 100-120 halasi.

Senki nem gondolta volna akkor, hogy egymásra támaszkodnak alig 40 év után, mármint a csipke meg a csárda. Ezt dobta a gép - mondják manapság. Így van. A Sóstó Csárda 150 évéhez, a Halasi Csipke 110 esztendejéhez szinte eltörpül a KB Autoteam Kft. 15 éve. Pedig mi érezzük a legjobban, hogy minden perc számít. Hát ennek fényében a Sóstó Csárda tud valamit. Klikk a képekhez!

Iview

Ps: Szép volt Sóstó Csárda, szép volt Halasi Csipke! Remélem szép lesz KB Autoteam!

Borkóstoló
2012-03-10 10:29:01

Rég jártam már a Hepp-borházban, de a KB Autoteam ügyfélkörében is kiemelkedő szerepet játszó borász-barát felajánlott a munkatársaimnak egy borkóstolót. Olykor kifejezetten előny, ha az embernek van munkahelye :-). Este hétre érkeztünk és kissé szabódva láttunk neki a hajósi lankákon 2011-ben érlelődött nedűmustrának, de ahogy lenni szokott a második, harmadik pohár után lendületet fogott a csapat. A szervizgurunk például kifejezetten visszafogottan szállt buszra a Keceli út 19 előtt (Thank’s a lot Mr. Frank Big) aztán hangadó lett. A tanulók meg belekóstoltak az Autoteam feeling már sokadszor megrendezett eseményébe, mert jó ha tudják, nem minden a meló. A főnök úr ezúttal kézifékkel működött. Érthető. A szaporodó feladatok és felelősség mérsékelt pincetempót követelnek, ebben segített muzikális lelkületű fényezőnk, de aztán beadta derekát a kortyolgatás öngerjesztő folyamának. Nem akarom bő lére ereszteni az írást, de azt feltétlen meg kell jegyeznem, hogy a magát örömömre rendkívül jól érző János barátom főztje, a borban érlelt gombás őzpörkölt, tovább erősítette bennünk pincészetének gasztronómiai respektjét. Köszönjük a borkóstolót! Itt nézd meg a képeket!

Iview

Táncolt Baja
2012-03-05 23:53:26

Na jól kipuffogtam magam a halasi sportbálon az előző szájmenésben és máris itt a következő blogmars. A megoldás az ember, mindig az a helyzet kulcsa, hogy akar-e valaki, valakik elérni egy célt vagy csak pofázik, pofáznak róla. A Studioban (ez a rövid és hosszú o-ó huszonéve talány nekem) azt szeretem, hogy teszi a dolgát profi módon. És Baján olyan szervezőkkel találkoztam, akik mosolyogtak, segítettek, intézkedtek (sőt büszkék voltak) a Kelet-Magyarország Területi Bajnokságon, amit a Stúdió 2000 TSE szervezett, a bajai szekció vezetésével. Többnyire anyukák, apukák meg ismerősök, akiknek a csemetéjük valószínű a Stúdió (ezúttal hosszú ó-val, ú-val) szárnyai alatt táncolnak.

A város vezetői elégedetten reprezentáltak a teltházas közönség előtt. A sikongatások, a szurkolások azt sugallták, hogy a nézők tiszta szívvel éltek együtt a produkciókkal és bizony voltak fajsúlyos előadások. Verseny volt ez a javából, amelyből mindenki győztesen került ki, de a nyertesei egyértelműen a Stúdió 2000 TSE szellemiségének követői voltak. Ennek van, volna értelme, ha végre felfogná ez az ország, hogy teljesíteni kell! Teljesíteni kell minden erőből és aztán megünnepelni, kívül-belül. Ezt láttam én Baján a rossz szememmel. Nézd meg itt!

Hogy mi a titka a most már több mint 20 éve tartó evolúciónak, amit egyszerűen csak Studio 2000 TSE-nek nevezünk? A fene tudja! Nekem meg csak tippjeim vannak. Kellett hozzá a Vasné, a Csóti, a Móczó, a Törökgyörgy, az Ági, a Szili, a Giacomo, a MOL, a Bölecz, a Fülöp, a Tepsi, olykor Halas város, meg sok-sok Zsuska, Bogi, Flaisz, Sanka, Juhász Gyuri, Szalai Ági, Krizmanics, Badó, Oroszlán, Soma és hagy ne soroljam (ők buktak be most este 11-kor). Amúgy százakat vethetnék még ide. Van cél, van feladat, van hozzá út és van motiváló siker. Összefüggnek ezek. Egymásra épülő elemek, amelyek rendszerré, működő gépezetté álltak össze és ez most éppen Baján tört ki vulkánszerűen. Nyomjam még, hogy jók vagytok, hogy érdemes nézni, hallani, adni, csinálni, közre és együttműködni (fotózni) veletek? Nem. Késő van. Jók vagytok. Hallgassatok anyátokra! Just do it!

Iview

Ps: Én meg sokan mások majd írnak, fotóznak rólatok! Hajrá Stúdió, hajrá Studio!

Sportbál
2012-03-04 12:01:39

Sok sportbált megéltem már szervezőként, segítőként, sportszerkesztőként és most éppen fotóriporterként. Volt időszak, amikor kívül esett az érdeklődésemen, mert más irányba vitt az élet, de jól emlékszem például az elsőre, amit a Lekrinszki Zoli szervezett és a mai Halas Televízió helyén rendezték, amikor azt éppen városi étteremként üzemeltették. Alig fértünk, országosan, nemzetközi szinten ismert élsportoló vendégek, Halas színe java vettek részt a bálon. A városi (így hívták a halasiak az éttermet) akkor éppen dicstelen korszakát, kimúló félben való halódását szenvedte és életmentőnek látszott a rendezvény, hiszen újdonságot, pezsgést, vendégforgalmat hozott. Onnantól indult meg felívelő korszaka a halasi sportbáloknak. Emlékeim szerint eleinte a város (politika) nem tette be a lábát. Kaptak tiszteletjegyet a hivatal képviselői és mindent a szervezők álltak. Aztán a sportbálok zenitje után, amikor már a város is betette a lábát (felmérte ennek politikai hozadékát) valami megváltozott.

A városi már rég megszűnt, a helyén most a Halasmédia készül az elmúlásra, legalábbis ez jelenik meg felületeiken. Érdekes, hogy amíg a civilek lelkes szakmai csapata elindította, felvirágoztatta szinte megállíthatatlan siker sztorinak tűnt és aztán a város is beszállt. A tv, az újság már régen zenitjén túl van, a honlap meg éppen gyermekcipellőjében totyog és a Halasmédia manapság a politika játékszereként cidrizik, hogy marad vagy nem marad. Sokkal összetettebb ez a kérdés, hogy most véleményt mondjak, inkább csak a sportbál párhuzamot látom benne, azért tértem ki rá. Maradjunk a sportolók ünnepénél, ami már majdnem bekrepált pár éve a hivatali szemléletnek és töketlenségnek köszönhetően. Ám a sportolók és a sportkedvelők ezt nem hagyták, meg vendéglátás szempontjából sem utolsó, ha jól csinálják. Most ismét civilesedve, némi városi munícióval (a díjak egy része városi forintokat fogyaszt) életképes maradt. Kösz lelkes amatőrök!

Persze nehéz minden műfaj mostanság, így a sportbál rendezés is, de azért teltházas eseményt jelent, ami megbecsülendő 2012-ben. Lassan úgy érzem, hogy a város, mint intézményfenntartó szükségtelen. Illemből vagy biztos, ami biztos a civil kezdeményezők beveszik a városi pereputtyot a buliba, persze csak annyira, hogy jelezzék tiszteletüket, de már ezt is gyomorgörcsösen. Lásd például a szüreti fesztivált vagy a díjugrató OB-ét! Ki van adva vagy hagyják, hogy a civilek megszervezzék maguknak, a városnak. Most éppen az egyház kap három oktatási intézményt és látszott a főemberek arcán a megkönnyebbülés. Olyan volt a tekintetük, amikor rábólintottak az átadásra, mint azoknak a buszon utazóknak, akiknek már Budapesten cefetül nagy volt a szükség, de a sofőr csak a halasi állomáson nyitott ajtót.

Szóval valamit rohadtul félreértenek városvezetőink, de félek, hogy mi, civilek is. Újra kell gondolni minden félnek mindent. Azt hogy ki-kiért van és kinek mi a feladata, hatásköre, felelőssége, meg a kötelessége. A sportra, a kultúrára, az oktatásra és még sok egyébre nincsen pénz. OK! Szervezzük ki! Ám ha ez így folytatódik, akkor lassan minden kiszerveződik. Na de akkor meg minek a képviselői játék, meg a városvezetés, ha nincsen mit intézni, vezetni, mert kiadták a népnek. Elég lenne egy vének tanácsa havonta egyszer, tábortűz mellett és a bölcsek rábólintanának, hogy igen, legyen díjugrató OB és szervezze meg a Fiat! Szüret? Azt adjuk ki a magyaroknak! Óvoda? Iskola? Azt megversenyeztetjük a reformátusokkal, meg a katolikusokkal. Aztán hirtelen felébred a pislákoló tűz mellett szendergő vén mameluk: „Hú bakker, március. Kellene egy sportbál! Semmi gond, majd megszervezi a Sóstó Csárda" - vágja rá az év varázslója. Klikk a képekhez!

Iview

Megjegyzés
2012-02-24 21:17:32

Rohamtempóban mentem a felsősuliba. Nem azért, mert baromi elkötelezettje voltam az eseménynek, hanem mert mindent jól akartam csinálni egy barátom kérésének megfelelően. Videózni és fotózni kellett. Persze ma már figyelmeztetem magam, hogy a világot egyedül nem válthatom meg, sőt másodmagammal sem. Egy dolgot csinálhatok jól vagy még azt sem. Szóval megígértem a barátomnak, hogy felveszem a srácát, amint farsangi fellép, de közben úgy gondoltam, hogy fotózhatnék is, mert mi a fészkes fene lehetne igazán színes pillanatsor, ha nem egy maszkabál.

Két lovat egy seggel persze nem lehet megülni, ráadásul már bizonyítottam 2009-ben, hogy egyet sem tudok, úgy hogy maradt a szimpla ügy, a fotózás. A Lazics kisegített. Nem cifrázom. Készítettem a farsangi fellépésről jó pár fotót, de engem inkább a szülők elkötelezettsége fogott meg, még pedig az, amilyen lelkesedéssel fotóztak vagy videó kamerával rögzítettek. Mi ez, ha nem megjegyzés. Klikk oda hozzá!

Iview

Tócsa panoráma
2012-02-18 16:50:22

Kiengedett az idő. Két héten át, mint az őrült küzdöttünk a hideggel, hóval, de főleg az utóbbival. Szokás szerint felkészültünk a télre, legalábbis a hírek szerint és ugyanaz a média, amikor eljött az idő, szokás szerint katasztrófaként számolt be a teljesen furcsa téli jelenségről, a havazásról, hófúvásról, hótorlaszokról, fagyásokról, stb. Én magam is heves hóhányásban voltam hetek óta vagy inkább söprésben. Nekem a seprű jobban bevált, igaz sűrűbben kell megragadni, de egy idő után mindig elolvad, ha nem túl nagy mennyiségben esik rá. Na de hagyjuk, a hó a múlté, most már a giga tócsák kerülgetése a feladat. A szombat délutánomat felhasználtam egy kis tócsa túrára, amiből tócsa galéria lett. Az eredeti fotók a www.halasmedia.hu találhatók, ide már az érthetőség jegyében pakoltam fel a tócsa panorámát 180 fokkal elforgatva és megtükrözve. Ugye ismerős?

Iview

Választás
2012-02-12 18:48:46

Valami alapján választunk. Döntünk ilyen-olyan érvek mentén. Én magammal beszélem meg, hogy mit és miért teszek. Így csak engem érhet szemrehányás, ha valamilyen kritika alá esik egy-egy döntésem. Az hogy miért egyik vagy másik mellett határozok persze szocializáció kérdése. Amit az elmúlt ötven évben magamra szedtem az beépült és ezek normákká, sokszor kiismerhetetlen, megmagyarázhatatlan szabályokká rögzültek, amihez tartom magam. Biztos, hogy számos vitatható húzásom volt, van és lesz, de mégis megteszem, aztán azzal élek együtt, amit megteremtettem magamnak, akár jó, akár visszatetsző mások számára.

A képekkel is így vagyok. Későn kezdtem bele és eltérő lendülettel mélyedtem a fotózásba. Nagyon sokan próbálkoznak fényképezéssel és jó néhány ember ráérez az ízére úgy, hogy azt más is élvezi. A minták adottak, ha csak a népszerű közösségi oldalak fénykép áradatára gondolok, akkor is végeláthatatlan világ tárul elénk és persze kifejezetten fotós oldalak is segítenek az eligazodásban. Azzal, hogy a fotózás lehetősége mindenki számára elérhető óriási lökést adott a műfajnak. Olyan ez mint a betűvetés megismerése az emberiség nagyobb felének egykor. Az értékes gondolatok megosztása lehetővé vált könyvek formájában, amit sikerétől függően széles vagy még szélesebb tömegek fogyasztottak, olvasnak, másfelől lehetőség nyílt újat adni az egyes ember (író) számára és azt terjeszteni. Ha úgy tetszik a közösségi oldalak megvoltak már a középkorban is csak legfeljebb szűkebb kör tudott hozzáférni, egyirányú volt a megosztás és kevésbé interaktív. A Shakespeare drámáit olvasók egy és ugyanazt olvasták és látták (gondolataikban, meg a Globe színházban).

Sokat foglalkozom képnézegetéssel. Lehet, hogy többet kellene inkább a fényképezéssel és a kísérletezéssel törődnöm. Nem azért mert ismert fotós akarnék lenni, hanem mert a képalkotás és a képolvasás ugyanolyan izgalmas, mint a nyelvhasználat, a beszéd vagy az írás. Egyiket sem művelem magas szinten, de talán valamivel az átlag felett és ezt szeretném elérni a fotózásban is. Van egy stílusa az embernek megszólalásban, viselkedésben és írásban is, ami csak rá jellemző. Én ezt a stílust egész felismerhetően kialakítottam. Ezt mondják és elhiszem. Szerintem képes lehetek a képalkotás terén is egyfajta stílust a már kialakult írásos, szóbeli modorosságomhoz hasonlatosan elsajátítani. Hogy mi értelme? Azt hiszem csak az élvezet, ami elsősorban nekem az, aztán ha más is csípi, akkor jó, de semmi egyéb.

Most pár képet kiválasztottam, amit első körben nem. A most látható pillanatok még nem kerültek fel sehová. Valamiért úgy döntöttem, hogy maradjanak talonban. Nem tettem velük egyebet, mint fekete-fehérbe váltottam őket és egyik másiknál további, apró zajokat helyeztem el, ami talán más hangulatot ad és azt jelzi, hogy ezek a képek nem frissek. Utólag némelyik megérdemelte volna a közzétételt, de akkor kimaradtak. Hát most nem, mert éppen rájuk esett a választás. Nézd meg itt!

Iview